Tagok

Lukács Réka

FKA-tagság

Tagság ideje:  2021–

MTA

MTA-osztály: X. Földtudományok Osztálya

MTA-azonosító: 10029500

MTA-link: https://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=23111

Kutatási terület

Geológia, kőzettan, geokémia

Munkahely

HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézet, MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport

Bemutatkozás

Lukács Réka (Haranginé Lukács Réka Zsuzsanna) a CSFK FGI tudományos főmunkatársa, megalakulásától kezdve az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport tagja, valamint óraadó az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának graduális és doktori képzésein. PhD-fokozatát kisgyermekei mellett, 2010-ben szerezte, majd 2013-ban nyolcéves anyasági szabadság és egy év tudománytámogatói munkakör után tért vissza a kutatói életbe. Kutatási témája a riolitos-dácitos vulkánkitörések során keletkezett képződmények vizsgálata kőzettani, geokémiai, cirkon U-Th-Pb geokronológiai és vulkanológiai szempontból. Munkájával a Kárpát-medencében előforduló kőzetekből igyekszik válaszokat keresni a kitörések okára, méretére, idejére, gyakoriságára, a magma fejlődésére és földkéregbeli tárolódásának időtartamára. Tudományos közleményeinek száma meghaladja a 85-öt, amelyekre eddig több mint 660 független hivatkozást kapott. Az MTA Magyar Rétegtani Albizottság Magmás és Metamorf Munkabizottságának elnöke és az MTA Geokémiai, Ásványtani és Kőzettani Tudományos Bizottság tagja. Egyetemi tanulmányai alatt I. helyezést ért el az OTDK-n (2001), kétszer is elnyerte a Kar Kiváló Hallgatója (ELTE) címet, valamint kétszer részesült Köztársasági Ösztöndíjban. Doktoranduszként Marie Curie Ösztöndíjat (2003–2004) nyert, majd Magyari Zoltán Posztdoktori (2013–2014), OTKA Posztdoktori (2015–2018) és Posztdoktori Kiválósági (2016–2019) és kétszer is Bolyai János Kutatási (2014–2017; 2020–2023) Ösztöndíjat nyert. Jelenleg NKFIH Fiatal Kutatói Kiválósági Program projekt vezetője (2019–2024) és egy OTKA K típusú projekt vezetője (2024–2027). 2001-ben a Környezetvédelmi Minisztérium díját vehette át, valamint kétszer Szádeczky-Kardoss Elemér-díjat (2006 és 2018), továbbá Szepesházy Kálmán-díjat (2021) kapott. 2024 óta a Földtani Közlöny szakfolyóirat szerkesztője. Számos BSc-, MSc- és PhD-hallgató témavezetője vagy konzulense volt, munkája során hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésére és a tudomány népszerűsítésére. Házas, három gyermek édesanyja.

FKA-s válogatott publikációk

Nincs megjeleníthető adat.

Utolsó módosítás dátuma:

2024.06.11.