Tagok

Bába Barbara

FKA-tagság

Tagság ideje:  2020–

MTA

MTA-osztály: I. Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya

MTA-azonosító: 10043276

MTA-link: https://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=31893

Kutatási terület

Magyar nyelvtudomány

Munkahely

Debreceni Egyetem, Magyar Nyelvtudományi Tanszék

Bemutatkozás

Bába Barbara (Gacsályi-Bába Barbara) 2013-ban doktorált nyelvtörténet-névtörténet témakörben. E munka eredményeként jelent meg a Földrajzi köznevek térben és időben című monográfiája, illetve az ehhez  szorosan kapcsolódó Magyar földrajzi köznevek tára című társszerzős kiadványa. Ezt követően az MTA-DE Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoportjának tudományos munkatársa volt, majd 2016 februárjától a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékén tanársegédi pozíciót töltött be. 2018 szeptemberétől a tanszék egyetemi adjunktusa. A Magyar Névarchívum nevű elektronikus adatbázis létrehozásában mint koordinátor, a Magyar Névarchívum Kiadványai című sorozat köteteinek kiadásában pedig mint technikai szerkesztő működik közre. A tanszéki munkaközösségben folyó nagyobb szabású munkákban is immár egy évtizede részt vesz, ennek kézzelfogható eredménye a szerkesztésében 2015-ben megjelent Hajdú-Bihar megye helynevei 1. A Hajdúböszörményi és a Hajdúhadházi járás helynevei című kiadvány. 2016-ban és 2017-ben elnyerte az Új Nemzeti Kiválóság Program Felsőoktatási Fiatal Kutatói, Oktatói ösztöndíját. 2018 és 2021 között MTA Prémium Posztdoktori Ösztöndíjasként nyelvjárástörténeti kutatásokat végzett. 2020-tól a Magyar Nyelvjárások című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Tanulmányai magyar és angol nyelven hazai és nemzetközi fórumokon jelennek meg.

FKA-s válogatott publikációk

Nincs megjeleníthető adat.

Utolsó módosítás dátuma:

2024.05.30.